Lezárni a múltat, mert nincs jövőnk!!!

"Rendet tenni a fejekben" avagy 2010 a Választások éve. Én az SzDP mellett teszem le a voksom.

 

Az SZDP politikai programja

1. Létbiztonságot, valódi demokráciát.

A történelmi szociáldemokrácia a legrégibb irányzat, párt, amely megorizte alapveto folytonosságát. A változásokat, a szükséges korszerusítéseket is figyelembe véve, ma is vállalja a másfél évszázad során kialakult elveket, vívmányokat, tanulságokat. Kéthly Anna, Peyer Károly és a többiek eszméire ma is szükség van: a kisemberek képviseletére, védelmére, a nagytoke, a politikai elitek, a szélsoségek ésszeru korlátozására. A legfontosabb értéknek - szabadság, igazságosság, szolidaritás - a kornak is megfelelo értelme, védelme nem vált feleslegessé.

Ezek sorában a történelmi Szociáldemokrata Párt továbbra is fellép a valódi demokráciáért, amely nem egy vagy két hatalmi pólust jelent. Valóságos többpártrendszer, többirányzatú sajtó és szakszervezet lehetoségét kívánjuk. A szabadságjogok és alapveto szociális jogok, a létbiztonság és közbiztonság egyideju megorzését. Nyilvánosságot és választási részvételt kell biztosítani a demokratikus pártoknak, alternatíváknak. Ismét fel kell lépni az egyenlotlen és költséges választási rendszer, jelölési rendszer megváltoztatásáért.

Továbbra is kitartunk a társadalmi igazságosság elve mellett. Ez hagyományosan a városi és vidéki dolgozók, munkások és kisegzisztenciák, kisjövedelmuek védelmét jelenti elsosorban. A közpénzek és terhek igazságos elosztását, progresszív adózást, a kirívó egyenlotlenségek mérséklését. A válságok, hiányok megoldását ne csupán a munkavállalók, családok terhére, hanem a kiemelkedo profitok, vagyonok és jövedelmek irányában keressék. A monopolszolgáltatók, kartellek nem kaphatnak végtelen áremelési, díjemelési szabadságot.

Továbbra is egyik legfontosabb elvünk a szociális biztonság, a létbiztonság védelme. Nem értünk egyet azzal, hogy a verseny, profit, kockázat jelszavait az alapveto létfeltételek elé helyezik. Meg kell védeni az államilag garantált, szervezett társadalombiztosítást, a kisjövedelmueknek hozzáférheto egészségügyet, közoktatást. Új munkalehetoségek, befektetések mellett, szükség van a meglévo munkahelyek biztonságára, megszunésükkel kapcsolatban jogi, szakszervezeti garanciákra. A minél teljesebb foglalkoztatás elosegítése az államnak is feladata. A családok elemi érdeke az élet és közbiztonság védelme is, a jogsértokkel, bunözokkel szemben.

A történelmi szociáldemokrácia hagyományosan fellép az emberek egyenlo méltóságáért, származásukra, vallásukra, nemzetiségükre tekintet nélkül, a hivok és nem hivok, férfiak és nok egyenloségéért. A nemzeten belül összefogást toleranciával, kirekesztés, gyulölködés nélkül kívánja elomozdítani.

Az SZDP hagyományosan baloldali demokratikus párt. A demokratikus rendszerváltás oldalán áll, de kezdettol látja annak eltorzulását, az egyenlotlenség és bizonytalanság növekedését, válságok ismétlodését. Demokratikus és szociális rendszer-kiigazítást tart szükségesnek. Elveti viszont a rendszerváltás elotti diktatúrát éppúgy, mint az 1945 elotti rendi államviszonyok visszakívánását. Az elmúlt két évtized tapasztalatait után a Szociáldemokrata Párt a nyitás politikáját folytatja és ajánlja minden nem szélsoséges politikai és civil szervezet, szakszervezet irányában, melyekkel az életkörülmények javításáért együttmuködni lehet.

2. Szociális állam, szociális Európa.

A történelmi szociáldemokraták a demokratikus köztársaság és a nemzeti társadalom iránt elkötelezettek, nem mondanak le a közérdek, a nemzeti érdek, azon belül a nemzetgazdasági érdek, a közvagyon iránti felelosségrol. Ugyanakkor Európában és az atlanti térségben a demokrata és a szociális értékekkel, azok védoivel vállalnak közösséget. A szociáldemokrata pártok és a szakszervezetek azon erofeszítéseit támogatjuk, melyek az Európai Unióban a szociális Európa modelljét, a kisemberek érdekei kívánják érvényre juttatni.

Világnézetünk alapján nem várunk csodát, nem várjuk a kapitalizmus "eltörlését", de nem mondunk le ennek a rendszernek a kritikájáról, igazságos alternatívák keresésérol. Elismerjük a jogosan szerzett magántulajdont, az ésszeruen szabályozott piacgazdaságot, a külföldi technológia és befektetés fontosságát. Ugyanakkor a több szektorú, többféle tulajdoni formát megorzo vegyes gazdaság hívei vagyunk. A közületeknek, közintézményeknek rendelkezniük kell a feladataikhoz szükséges köztulajdonnal és forrással. Esélyt kell kapni a hazai termelésnek, vállalkozásnak, az önkéntes szövetkezésnek, a munkavállalók tulajdonszerzésének is.

A totális privatizálással, a közszolgáltatások felszámolásával szemben, csak a szelektív, ésszeru reformokat támogatjuk.

3. Tennivalókról.

Sokkoló, megszorító, felszámoló intézkedések helyett és elott, szükség van a valóságos helyzet és a valóságos okok nyilvános felmérésére. Szükséges az eddigi privatizációk, a magántokének nyújtott támogatások, kedvezmények hatékonyságának felmérése az egyes területeken és összességében. Tájékoztatásra van szükség az adósságokról és kamataikról, azok szerepérol és arányáról a pénzügyi gondok súlyosságában.

Közügyek, visszásságok ne lehessenek magántitkok, üzleti titkok. A gondokért, hiányokért ne lehessen csak a már évtizedek óta forrás-szegény egészségügyet, oktatást, vasutat, vagy a kisjövedelmu közalkalmazottakat okolni. Takarékosság szempontjából vizsgálni kell a túlméretezett testületek, kampányok, a kiemelkedo juttatások, a nagy pénzigényu lobbik szerepét is.

Az eddigi privatizált közjavak, mint a villany, gáz, víz, a gyógyszerek, a kábelszolgáltatások esetében ésszeru ármaximálást kell érvényesíteni, nyilvános számvetések alapján. Törvényes biztosítékok szükségesek, hogy a létfontosságú közszolgáltatások, az energia, a lakhatás, közlekedés, a tankönyvek árait ne lehessen korlátlanul és állandóan emelni.

Támogatjuk az európai szakszervezetek javaslatát, hogy az országból, térségbol kivonuló, felszámoló cégek legalább a kapott kedvezményekért, juttatásokért adjanak visszatérítést.

Szükség van a nagy személyi és társasági jövedelmek felso sávjának progresszív adózására. Támogatjuk a világszerte ismert javaslatot: a nagy spekulatív tokemozgások és nyereségek legalább szerény mértéku megadóztatását. A vagyonadózást a kiemelkedo ingatlanok ésszeru terhelésével célszeru megoldani, a családi otthonok, társasházak felújítását viszont segíteni kell.

A társadalombiztosítás reformját nem szabad magánüzleti szempontoknak alárendelni. Az egészségügyi reform keretében nem lehet kórházak rendelok nélkül hagyni népes körzeteket.

A környezetvédelem és energiagazdálkodás összekapcsolása nem halogatható. Az energia-függést a növényi és más alternatív források növelésével is csökkenteni kell, az akadályozást elhárítva. A vasút és a tömegközlekedés sorvasztását, fejlesztésüknek kell felváltani




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA

► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!

ograda.hupont.hu

2. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ

► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !

ogrodzeniowe.hupont.hu

3. OLCSÓ HOTEL KERESŐ

► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ

olcso-hotel-kereso.hupont.hu

4. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.

► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.

olcso-autoberles.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

5. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

7. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

8. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH

► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!

novyplot.hupont.hu

9. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

10. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

11. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

13. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

14. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

15. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

16. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

17. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

18. Smile, even if it hurts! <3 ~ Mosolyogj, akkor is, ha fáj! <3

► Ez itt egy csajos oldal...Van itt minden, képek, idézetek... Remélem tetszeni fog! :) <3 Légyszi lájkold a Facebook oldalunkat is: www.facebook.com/star.of.hop

emorainbow.hupont.hu

19. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

20. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

21. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

22. www.ismertetok.hupont.hu

► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!

ismertetok.hupont.hu

23. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.

► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)

remtortenetekmost.hupont.hu

24. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

25. Minden nap egy rövid kis történet és mások

► Ezen a honlapon főleg horrort, de olvashattok még romantikus és vicces történeteket is. Viszont itt nem csak történeteket olvashattok hanem mindenféle tippeket, idézeteket és paktikákat is.

rovid-tortenetek-minden-n.hupont.hu

26. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

27. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

28. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak

► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre

lakasvetel.hupont.hu

29. Bakugangyilkosok előre!!!!!!!!!!!!!!!!!!

► Sziasztok szeretitek a bakugant?Ha igen nézd a weboldalam.Az igazi nevem Veress Emil.11 éves vagyok.Ezt az oldalt a bakuganosnak ajánlom.

bakugangyilkosok.hupont.hu

30. Bronzkefék,szénkefék

► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu

bronz-szenkefe.hupont.hu

31. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

32. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

33. Csajok!

► Itt mindent megtaláltok amit szeretnétek!

csontikutya.hupont.hu

34. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

35. Állatokról Sztárokról is szól de szerintem itt az ideje keresgélni

► Ez itt Rami & Ancsi weboldala tök jó gyakrabban gyertek

ancsirami.hupont.hu

36. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

37. A Poroszlói Sportegyesület hivatalos honlapja

► A sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze.

poroszlose.hupont.hu

38. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

39. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

40. Télapó, Télapó műsor, Mikulás szán, Hóember, Adventi játszóház

► Télapó műsorok, ahol a télapó varázsszánkójába a gyerekek is beülhetnek, Hóember, Lali Bohóc, Lili Bohóc szórakoztatja a gyerekeket, és közben a sok hatalmas téli fajátékon játszhatnak

telapomusor.hupont.hu

41. Hegedűs Péter hobby tenyésztő honlapja

► A madárvilág bohócai...

borsodipapagajok.hupont.hu

42. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

43. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

44. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

45. Százszorszép Dalkör Újszentmargita

► "Ezt a diófát nagyapám ültette, Árnyékában nem ült, gyümölcsét nem ette, Nem magáért tette - másért cselekedte"

szazszorszepmargita.hupont.hu

46. Gyújtótrafók, -tekercsek - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Trafók Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden más autótípushoz

trafo-gyujtotrafo.hupont.hu

47. Mlincsek Ivett oldala.Köszöntelek téged,remélem tetszik majd.<3

► Sziasztok!!Mlincsek Ivett vagyok az oldal szerkesztöje.Remélem tetszik majd az oldal,vissszavárlak titeket.Az oldal minden nap feltöltés alatt áll.Minden nap lesz valami új.

star-gril.hupont.hu

48. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

49. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ

► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !

ogrodzeniowe.hupont.hu

50. LOVAKRÓL CSAK RÓLUK!!!

► Sziasztok!!Zsófi vagyok.Azért készítettem ezt az oldalt, mert kedvenc állatomról írhatok és kedvenc elfoglaltságomról ami már nem hobbi szinten van.Fontosnak tartom, hogy a legnemesebb állatot mindenki megismerje!!

lovakrolcsakroluk.hupont.hu

51. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

52. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

53. Romantik Camping Bük

► Fedezd fel a természet varázsát a Romantik Camping-ben! Akár lakókocsival, akár lakóautóval érkezel, akár sátorral nálunk minden kényelem adott egy felejthetetlen élményhez. És ami a legjobb: házi kedvenceidet is szívesen látjuk!

romantikcampingbuk.hupont.hu

54. Fashion Europe Net - Jeans - FE.N - független Partnerünk: Zempléni Éva

► Az egész világ farmert visel! - Magyarország - Jeansnetwork - Jeansparty

jeansnetwork.hupont.hu

55. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

56. Fémszerkezetek korrózió elleni védelme

► Ipari festékek és lakkok

korroziovedelem.hupont.hu

57. Érdekességek

► Olyan termékeket mutatnék be amelyek egyaránt a fiatalok és idősebbek figyelmét is felkelthetik! Nézzék meg ezeket a rendkívüli ajánlatokat és remélem örömük is lesz benne!

partner.hupont.hu

58. Magyar Diák FC

► Foci, képek, videók, mérkőzések, zenék, ezek itt mind megtalálhatók.

mdfc.hupont.hu

59. Való Világ 4

► Ha a lét a tét!

valovilagnegy.hupont.hu

60. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

61. AnnAuriga

► Mind a Himnusz (1823) mind a szózat (1836) reformkori alkotás. A reformkori értelmiség nagy problémáját? A magyar sors egészét vizsgálják és mérlegelik

annauriga.hupont.hu

62. Elvált emberek honlapja

► Az elvált nők, elvált férfiak részére segítségeket, kapcsolatokat, érdeklődési köröket támogató baráti hangvételű, pozitív gondolkodású weblap.

elvaltak.hupont.hu

63. Minden ami lehetséges

► Még szerkeztés alatt áll!!!

akedvenceim.hupont.hu

64. Balatonalmádi nyaraló kiemelt zöldövezetben kiadó

► Töltse nyaralását a Balatonon! Budapesttől egy órányira a Balaton Északi partján Balatonalmádi elegáns, csendes, Káptalanfüred felé eső részén strand közelben igazi nyaraló 2-4-6 főnek ideálisan kiadó.Nem apartman,hanem önálló ház

balatonalmadinyaralo.hupont.hu

65. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

66. Osztályképek

► =)

osztalykepek.hupont.hu

67. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

68. Cserépkályhák építése

► Jó minőség korrekt áron, cserépkályha télen - nyáron!

rusztikuskandallo.hupont.hu

69. Gyógytorna/egészség/jó közérzet - Pécs

► Ne vájuk meg, amíg betegek leszünk, egészségesen is tegyünk az egészségünkért!

gyogytorna-rendelo.hupont.hu

70. ladaracing.hupont.hu

► Üdv. az oldalon! :D

ladaracing.hupont.hu

71. True Directioners

► Egy szív Egy lélek Directioner leszek amígy csak élek..♥

true-directioners.hupont.hu

72. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

73. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden

kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu

74. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

75. Mindig minden

► ha érdekel az anime vegy vicces szerelmi teszt néhény jó kép hírek akkor nézz be ide!

anlme.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 2
Heti: 16
Havi: 67
Össz.: 16 515

Látogatottság növelés
Oldal: SZDP-program
Lezárni a múltat, mert nincs jövőnk!!! - © 2008 - 2026 - olahlaci.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »